OKT-24
Minden kilométerében egyedi, karakteres Kéktúraszakaszon járunk. A fátlan, gyepes dombhátak hullámzása közül extremitásoktól sem mentes karsztvidékre, sziklabarázdás hegyoldalak és töbörlyuggatta fennsíkok közé érkezünk. És ami igazán különlegessé teszi túránkat, az a lehetőség, hogy betekintsünk a karszt belsejébe.
A félreeső, határhelyzetű Aggteleki-karszt nem csak elhelyezkedése miatt lóg ki hegységeink sorából. Kiterjedését nézve apró terület, mely középhegységi magasságokkal is alig büszkélkedhet: legmagasabb pontja a 604 méteres Fertős-tető, de jórészt az 500 métert sem haladja meg. Szerves egységet képez a határ túloldalán található folytatásával, a Szlovák-karszttal. Az együttesen Gömör-Tornai-karsztként ismert tájegység a Kárpátok karsztjelenségekben egyik leggazdagabb darabkája - nem véletlenül származnak a környékbeli tájnyelvből az olyan szavaink, mint például a zsomboly és a töbör.
A hegység délkeleti, magyarországi része kétosztatú: északi fele fedetlen, valódi karsztterület, ahol kissé hullámos felszínű fennsíkok és mély völgyek váltják egymást, jellemzőek a karsztbokorerdős, sziklakibúvásos, különösen meredek, szinte falat képező hegyoldalak is. A Kéktúra által nem érintett déli területen viszont a karsztosodó kőzeteket vízzáró rétegek fedik - ezek szerepe azért jelentős, mert a róluk lefutó vizek a nyílt (fedetlen) karszt határára érkezve a mélybe fejeződnek, és a hatalmas barlangrendszer vízfolyásait táplálják.
A világörökséghez tartozó Baradla-Domica-barlangrendszer 25 km-es összesített hosszával és impozáns cseppkőformációival, valamint jól kiépített turisztikai infrastruktúrájával lenyűgöző betekintés a karsztosodott mészkőtakaró gyomrába. Maga a barlangrendszer lényegében egy föld alatti folyóvölgy, mely a mészkövet szénsavtartalmával oldó, abban járatokat kialakító víz szüntelen munkájának következménye. Ahogy a terület fokozatosan kiemelkedett, a mélyben csörgedező patakok újabb barlangokat hoztak létre - ennek nyomán a Baradlában is több szint fut egymás alatt, illetve néhol óriási barlangszádák, régen kiemelt járatok nyílásai ásítanak a hegyoldalakban.
A sasbércek függőleges elmozdulásai különböző magasságba emelkedett fennsíkokat és köztük helyenként széles völgyeket eredményeztek. A Jósvafő fölötti, medencehelyzetű fennsík töbrökkel lyuggatott, hatalmas tisztása a hucul ménessel, illetve a Szelce-völgy erdők közé szorult, széles, száraz árka ezek legszebb megjelenési formái a hegyvidék hazai oldalán. A Ménes-völgyben ellenben hűs karsztvíz csobogása fogadja a kéktúrázókat, az erősen hátravágódott patak fűrészelő munkája a felső szakaszon szurdokszerű környezetet szül. A hideg vizű patakok, a hullámos felszínű fennsíkok és a széles völgyek, valamint rövid szurdokok mellett a bájos megjelenésű kaszálórétek és a karrmezős hegyoldalak látványa határozza meg az Aggteleki-karszt tájképét. A meredek lejtők némelyikét nagy területen a víz által kialakított barázdás sziklafelszínek, karrmezők (avagy ördögszántások) árkolják. A barlangnévadó aggteleki mészkőfal, a Baradla nevének szlovák megfelelője is meredek, sziklás hegyet és sziklaszirtet jelent.
A Kéktúra Putnokról elstartolva átvág a Borsodi-dombság erdős magaslatain, érinti a jégkorszaki növényekben gazdag Mohos-tavak egzotikusnak ható tőzegmohalápjait, majd megérkezik a szakasz egyik legbájosabb részére, a dombvidék fátlan, füves lankái közé. Mozdulatlan benyomást keltő, aprófalvas térségen vágunk át, miközben páratlan panorámájú dombhátakat keresünk fel. Zádorfalva után kevéssel erdőbe lépünk, így közelítjük meg Aggteleket, ahol a barlangnyílást rejtő sziklafal tetejére kapaszkodva érkezünk meg a karsztra. Könnyen felforrósodó klímájú, sziklagyepes-karsztbokorerdős lejtők után nemzeti parkhoz méltóan jó állapotú erdőkben folytatjuk utunkat Jósvafőig. A víz által meghatározott településképet hosszú erdei vándorlás követi, melyet rövid időre megszakít a Jósvafői-fennsík festői szépségű, töbörmezős rétje, amelyet a hucul ménes népesít be. Szelcepuszta meglátogatásával leereszkedünk a felvidéki hangulatú Ménes-völgybe, hogy aztán az Alsó-hegy fennsíkjára hágva tágas kaszálóréteket és a derenki polje tragikus sorsú településének emlékhelyét keressük fel. A későbbiekben megcsodálhatjuk a rövid, de emberpróbáló kapaszkodást követelő Szádvárt, hogy a hegység legszebb panorámáját élvezhessük, végül zsombolyok göröngyei közt kanyarogva érünk ki a Bódva völgyének peremére, ahol a Cserehát határán fejezzük be túránkat.
A túra részletes leírása az Útleírás menüpont alatt olvasható.
Tippek
- Ha időnk engedi, térjünk be Gömörszőlős kis múzeumaiba, a nagyszerűen karbantartott, felújított parasztházakba! Ezzel megismerkedhetünk e nagyot változott, eldugott vidék múltjával, történetével, mindennapjaival, de támogathatjuk is a falu törekvéseit önnön életben tartására.
- Aggtelek és Jósvafő környékén ugyan gyönyörű nyomvonalon vezet a Kéktúra, de az igazi csodavilág a lábunk alatt van: ha még kimaradt volna, szánjunk több napot a Baradla-Domica-barlangrendszer felfedezésére! Több különböző vezetett barlangtúra közül választhatunk.
- Jósvafőn érdemes kitérőket tenni néhány óra erejéig: a karsztvízből táplálkozó, erdős környezetben fekvő Tengerszem tó smaragdzöld tükre és a falu mesekönyvbe illő, hazánkban egyedülálló, patakos központja a „kék országjárás" gyöngyszemei közé tartoznak.
- Jósvafő után nagyon hosszú erdei vándorlás következik: ennek legidillibb megszakítási pontja Szelcepuszta nagyszerű turistaszállója (Borz-Alom Erdei Iskola) vagy a szintén itt álló kastélyhotel.
- Ha megszállunk Szelcepusztán vagy Jósvafőn, jó döntést hozunk, ha szánunk egy fél napot hazánk talán legszebb völgyére, a páratlan fekvésű Szelce-völgyre.
- Szelcepuszta és Bódvaszilas közt magasodik a meredek emelkedőn megközelíthető Szádvár. A kalandfilmbe illő hangulatú romegyüttes falairől a karszt legszebb panorámája nyílik. Nagyjából 1 órás kitérőt jelent, de a fáradalmakért cserébe feledhetetlen élményt kínál.
Szakaszhosszok bélyegzőtől bélyegzőig (kilométerben)
Putnok 11,2 Kelemér 2,3 Gömörszőlős 5,5 Zádorfalva 13,1 Aggtelek 5,1 Jósvafő 15 Derenk 7 Szabó-pallag erdészház 4,6 Bódvaszilas
Ajánlott köztes ki- és beszállási pontok az útvonal mentén
- Kelemér (OKTPH_118_1, OKTPH_118_2, OKTPH_118_3): Kelemér, autóbusz-váróterem buszmegálló
- Gömörszőlős (OKTPH_119): Gömörszőlős, községháza buszmegálló
- Zádorfalva (OKTPH_120): Zádorfalva, autóbusz-váróterem buszmegálló
- Aggtelek (OKTPH_121_1, OKTPH 121_2): Aggtelek, Baradla-barlang és Aggtelek, Kossuth utca Barlang bejárati út buszmegállók
- Jósvafő (OKTPH_122): Jósvafő, Szálló; Jósvafő, szálló bejárati út és Jósvafő, autóbusz-váróterem buszmegállók
- Derenktől (OKTPH_123) 5,4 km-re: Szögliget, autóbusz-forduló buszmegálló