OKT-22
A Mátra keleti elvégződése és a Bükk fő tömege közti alacsony dombvidék szinte a két környező védett terület helyett is kiszolgálja a fakitermelési igényeket: számtalan tarvágás és újulat szabdalja az erdőket. Ennek ellenére kellemes erdei séta vár ránk ezen a közel húsz kilométeren. A dombvidéket északnyugatról az Alföld felé igyekvő patakok szabdalják fel, hosszanti völgyeket vájva a korábbi tengerelöntés során felhalmozódott üledékes kőzetekbe. A vízfolyások mentén az agyagos talajon sok helyen vizenyős, zsombékos völgyaljakat találunk.
De ne gondoljuk, hogy végtelenül monoton gyaloglásra kényszerülünk! Helyenként szép, már a Bükk világát idéző patakvölgyeket követünk, és egészen biztosan nem kell turistaáradatra számítanunk ezen az elhagyatott vidéken. Rozsnakpuszta kellemes, tágas rétje épp úgy bájos foltja e tájnak, mint amennyire emlékezetesek a két végpont történelmi és geológiai látnivalói.
Sirokon az összesült, robbanásos eredetű vulkáni tufakőzeteken mutatós várrom ül, melyről pazar a kilátás a környező völgyekre, és a Mátra északi falára. A vár közelében látványos sziklaalakzatok is fogadnak minket: a Barát és az Apáca nevű sziklatömbök ugyanebből a kőzetből épülnek fel. Panorámájuk és az erdőszönyeget áttörő, lekerekített, mégis merész formaviláguk garantáltan nem enged továbbrohanni. Szarvaskőn az egykori erősség magaslata ugyancsak tűzben fogant: aki a kibuggyanó lávát látja a szurokfekete kőzettest gömbölyded „zsákjaiban", az nem is téved. A párnaláva a víz alatti hasadékból kiömlő bazaltláva hirtelen lehűlésével keletkezik. Az itt látható formáció igazi párját ritkító unikum: valaha egy óceáni medence szétnyílásával született.
A túra részletes leírása az Útleírás menüpont alatt olvasható.
Tippek
- Sirokon szánjunk időt a várlátogatásra is!
- Szarvaskőn ne hagyjuk ki a falu fölötti kilátót, melyről terepasztalként látjuk a szorost!
Szakaszhosszok bélyegzőtől bélyegzőig (kilométerben)
Sirok 6,4 Rozsnakpuszta 11,6 Szarvaskő
Ajánlott köztes ki- és beszállási pontok az útvonal mentén
- Rozsnakpuszta pecsételőhelytől 3,3 km-re a Kéken (OKTPH_109): Bátori elágazás buszmegálló