RPDDK-06
Dél-Zala mélyen fekvő, kisebb kiemelkedésekkel és számtalan völggyel szabdalt térségének vágunk neki a Dél-Dunántúli Kéktúra 6. szakaszán. Alacsony dombokat szelünk át a vendégmarasztaló agyagban, de szerencsére látnivalók is akadnak útközben.
Az alacsony fekvésű, egykor mocsaras terület lecsapolásának nyomaként számos csatorna szeli át a szántóföldeket, réteket. A környék mikroklímájából adódóan az átlagnál csapadékosabb és szelesebb az időjárás, mint az ország más területein, cserébe viszont enyhébb a tél és hűvösebb a nyár. A Zalaapáti hátság rendkívül tagolt; völgyeinek sűrű hálózata, valamint a lejtők és tetők nagyfokú erodáltsága miatt nagy relatív szintkülönbséggel kell számolni a látszólagos szelíd dombság ellenére.
Nagykanizsa északi külvárosában, a Principális-csatorna völgyében fekvő Palin főutcájáról indul a szakaszunk. Innen az északra, észak-keletre fekvő, legfeljebb néhány száz méteres dombokat másszuk meg sorra egymás után, de mindegyiknek megvan a maga jellegzetessége, egyedi látnivalója. Rögtön az utunk elején a Förhénc-hegy szőlősgazdáinak házai között gyönyörködhetünk a régi és felújított présházakban, pincék és útszéli keresztek mentén. Kellemes erdei séta után érünk el túránk legmagasabb pontjára, a 313 méter magas Tukora-tetőre. Az itt álló, több mint kétszáz méter magas tévétorony sokáig irányjelzőként szolgálhat a túrázóknak: a hatalmas tornyot messziről is jól látni.
Hamarosan egy fiatal bükkerdő hirtelen mélyülő völgyében találjuk magunkat, az Eszperantó-források népszerű kirándulóhelyén. A kéktúra érinti Nagybakónakot, és bár az útvonalunk nem érinti közvetlenül, aki elég bátor, itt tehet egy kitérőt a Kőszikla-szurdokba.
Egy hosszabb erdei szakasz során feljutunk az Öröm-hegyre, ahol adózhatunk Rockenbauer Pál emlékének a hegytetőn található emlékfánál. Az egész szakaszra jellemző, de Nagybakónak és Zalakaros között fokozottan sokszor kell megküzdeni a mezőgazdasági területek mentén, mélyutakban és egyéb, kitett helyeken a homokos-agyagos talaj vendégmarasztaló erejével.
Zalakaros előtt a szép parkerdei sétányon érdemes egy rövid kitérőt tenni a kilátóhoz, innen már jól látni a Balaton-felvidék tanúhegyeinek messzi sziluettjeit. A fürdőváros után fárasztóan hosszú aszfalúton érjük el Zalakomár vasútállomását.
Tippek
Kis kitérővel elérhető látnivalók a szakasz mentén:
- TV-torony a Tukora-tetőn
- Kőszikla-szurdok
- Zalakarosi kilátó
- Zalakarosi termál- és gyógyfürdő
Szakaszhosszok bélyegzőtől bélyegzőig (kilométerben)
Palin 14,6 Öröm-hegy 6,9 Zalakaros 10 Zalakomár
Ajánlott köztes ki- és beszállási pontok az útvonal mentén:
- Zalakaros (DDKPH_26): Zalakaros, Kilátó út 46.