MTSZ: Neked minden rendben volt anno a kéktúrás igazolófüzeteddel, miután leadtad ellenőrzése?

Kucsera Ákos: Igen, fontosnak tartottam, ezért odafigyeltem rá. Sőt, Írott-kőre amiatt mentem kétszer, mert először sajnos hiányoztak a bélyegzőgumik és csak fotóval tudtam igazolni az ottlétemet. Amikor visszatértem, már nem volt gond a bélyegzéssel.

Hol tartasz a kéktúrázással?

K.Á.: Az Országos és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát már teljesítettem, az Alföldi épp folyamatban van. Ez utóbbival kicsit lassabban haladok, pedig a pálya hazai Lajosmizse szülötteként, de pont a logisztikai nehézségek jelentik az igazi kihívást.

Ha választanod kellene, akkor melyik tájegység lenne számodra a legkedvesebb?

K.Á.: Az Országos Kéktúra mentén a Balaton-felvidék mondhatni örök szerelemmé vált, a Dél-dunántúlon pedig a Mecsek és Göcsej környéke.

Milyen emlékezetes pillanatokat őrzöl?

K.Á.: Több is van, de kettőt kiemelnék. A Bükkben jártunk, Putnokról indultunk Bánkút felé a barátommal, ez az OKT-23. szakasza mentén lévő útvonal. Előzetesen megnéztük, hogy milyen idő várható majd a túra során, számítottunk egy kis esőre, de ezen kívül teljesen sima ügynek ígérkezett. Nem mélyedtünk el részletesen a meteorológiában. Arra azonban egyikőnk sem gondolt, hogy a kis eső helyett a térségre koncentrálódó felhőszakadásban lesz részünk. Szó szerint bőrig áztunk, folyt a ruhánkból a víz. Csuromvizesen érkeztünk Upponyba, de mire fellélegeztünk volna, Dédestapolcsánynál újabb felhőszakadás köszöntött ránk. Nagyon küzdelmes volt fizikailag és mentálisan az a túra.

Azt mindenképp érdemes megemlítenem, hogy eleinte még rendes felszerelésem, térképem, GPS készülékem sem volt, ráadásul beleestem a kezdő túrázók egyik hibájába is a nem megfelelő bakancs méret választással. Applikációt végképp nem használtam. Kinyomtatott papírokkal közlekedtünk egymást navigálva hol jól, hol nem annyira jól. Azóta persze minden szükséges eszközt beszereztem, és minden túrámra igyekszem előzetes tervezéssel (időjárás ellenőrzés, közlekedés, látnivalók, folyadékpótlási lehetőség) a lehető legjobban felkészülni, hogy a terepen már ne érjen meglepetés.

A másik emlékezetes pillanat az az Országos Kéktúra befejezése volt Hollóházán. A tervek szerint onnan az utolsó busszal mentünk volna Sátoraljaújhelyre, majd vonattal Budapestre. Nagyon boldogok és elégedettek voltunk az OKT befejezése miatt, örömünket egy sörrel koronáztuk meg. Ezután kiálltunk a buszmegállóba és vártuk az indulás pillanatát. Ami elmaradt a részünkről, ugyanis a buszsofőr egész egyszerűen otthagyott minket, így a gördülékeny hazautazásról szőtt álmunk egy pillanat alatt szertefoszlott. Némi idegeskedés és tanácstalanság után egy fiatal pár sietett a segítségünkre: az autójukkal átvittek minket Sátoraljaújhelyre. Így mire a cserbenhagyó busz befutott a városba, mi már vígan a vonatállomáson voltunk.

A természetjáró múltadról mondanál néhány szót?

K.Á.:Alapvetően érdekelt a túrázás, szerettem volna menni, de tudás és tapasztalat hiányában egyedül inkább nem vágtam neki. Aztán 2013-ban az egyik kolléganőm elhívott egy programra, amit néhány túratársával szerveztek. Ezt újabb és újabbak követtek, mentem velük, kialakult egy nagyon jó társaság, aminek a mai napig tagja vagyok. A kéktúrázást is abban az évben ismertem meg, az első szakaszt (Hűvösvölgy-Rozália téglagyár) még abban az évben teljesítettem. De a túramozgalmakon kívül bármerre szívesen megyünk, akár a határokon túl is.

Ákos kéktúrás élményeit a tavaly indított Bakancsos Barangoló nevű blogján is követhetitek.