Testi és lelki változásra vágytam!
Interjú Fülöp Péterrel, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra 2000. teljesítőjével.
- Aktív hosszútávfutó éveim alatt szinten minden hétvégén a természetben edzettünk édesapámmal. Néhány éve ez a sport háttérbe szorult az életemben, és egy magánéleti válság közepén fogalmaztam meg azt, hogy testi és lelki változást akarok - kezdi a beszélgetést Fülöp Péter, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra 2000. teljesítője. Ekkor már jó ideje ügyfélszolgálati munkát végeztem, ami rendkívül sok energiát kivett belőlem. Egyik nap a kollégám azt kérdezte, hogy miért nem megyek el túrázni? Elgondolkoztam ezen a kérdésen. A természetjárás olyan elfoglaltságnak tűnt, ami miatt néhány órára megszűnhet az állandó digitális jelenlétem, felállhatok a számítógép mellől és a lefedettség miatt nem csörög a telefon ötpercenként. Így fogtam magam és kimentem a Pilisbe. A Prédikálószék magasságában jártam, amikor elkezdett sötétedni. Csak akkor tudatosult bennem, hogy közel húsz kilométert gyalogoltam, mindenféle előzetes felkészülés és edzettség nélkül. De megkaptam, amire vágytam: nagyon egyszerűen amennyit a munka kivett belőlem, azt a természetjárás visszaadta többszörösen, és ez így van a mai napig is.
A túrát követő legközelebbi találkozásukkor ugyanaz a kolléga, aki a túrázásra biztatta az egykori hosszútávfutót, azt kérdezte tőle, hogy útközben hány pecsétet gyűjtött? Peti először nem értette a kérdést, hiszen nem hallott korábban a kéktúrázásról. Innentől azonban felgyorsultak az események, olyannyira, hogy néhány hónap leforgása és az Országos Kéktúrán megtett több száz kilométer után a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán találta magát állandó túratársaival.
Peti (jobbról a második) túratársaival Szálkán, a szarvasbika szobornál.
- Az első önálló túrámon megtapasztaltam a kéktúrázás logisztikai nehézségeit, ezért elkezdtem túratársakat keresni magam mellé. Kezdetben nagyon sokan és szervezetten, majd hirtelen egy kisebb létszámú társasággal gyűjtöttük az élményeket és a kilométereket. Úgy alakult, hogy a csapatból két lány befejezte az Országos Kéktúrát, és szerették volna a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrával folytatni. Megkérdezték, hogy velük tartanék-e, én pedig igent mondtam, és nekivágtunk az újabb megpróbáltatásoknak.
A kalandot időnként megnehezítették a 2022-ben kicserélésre kerülő útjelző-táblák és az akkor még érvényben lévő járványügyi korlátozások miatt bezárt boltok és kocsmák is.
- Néha jól jött volna húsz-huszonöt kilométer után egy meleg ebéd, vagy csak egy bolt, ahol vehettünk volna friss kenyeret. De az egészen kicsi falvakban alig találtunk nyitva bármilyen üzletet is. Ez az időszak megtanított minket a korábbiakhoz képest másképp túrázni: belekóstoltunk a sátrazás minden előnyébe és hátrányába, és igyekeztünk alaposan előre megtervezni mindent a legapróbb részletekig.
Végül pedig nézzük, hogy milyen tapasztalatokat és tanácsokat osztott meg velünk az RPDDK 2000. teljesítője.
- Ugyan voltak nehéz pillanatok az előbb említett okok miatt, de összességében nagyszerű élmény visszagondolni a Dunántúlra. Csodaszép volt például a Zselici Csillagpark. Azt sajnálom, hogy nem vezettem utazási naplót és nem örökítettem meg minden élményt fotón vagy videón, de a legközelebbi túrámon – például a Kohászok útján - már biztosan nem fogom elfelejteni.
Alapvetően egy kora reggel elindulós, négy évszakos túrázó vagyok, és az öltözködést is ennek megfelelően alakítom, aminek a nagyon egyszerű lényege a réteges öltözködés. Állandó felszerelésként mindig van nálam pótzokni és pótpulóver a magnéziumpor, a szőlőcukor, a külső akkumulátor és a szabadidős GPS készülék mellett. Az étkezésre és a folyadékra nem tudok bevált receptet mondani, csak azt, hogy törekedjünk a változatosságra. Nincs az a több hete a hátizsákunkban hurcolt csoki és ásványvíz, ami ne lenne egyhangú egy idő után. Én például sokkal szívesebben iszom sört, mint vizet.
De nem voltam mindig ennyire tudatos: amíg nem tettem le véglegesen a voksot a túrázás, mint legkedvesebb időtöltés mellett, addig nem vásároltam szét magam túracuccokkal. Úgy voltam vele, hogy érezzek előbb rá az ízére, a többi majd ráér utána. Ugyanezt gondolom a határainkról is: szánjunk időt kitapasztalni azt, hogy mit bír a testünk és a lelkünk.
