Párosan kék az élet – Két év alatt az eljegyzésig túrázott a hetvenes pár
László és Mária már régóta ismerték egymást, de csak 70 éves koruk körül találtak egymásra – amiben a kéktúrának is különleges szerep jutott.
Bodrogi László és Novodonszki Mária 2022 és 2024 között együtt járták végig az Országos Kéktúrát, László már negyedszer, Mária pedig először. Mária 70. születésnapján fejezték be az OKT-t, László két hétre rá töltötte be a 76-ot.
Az első kéktúrás túranapjukon történt, hogy először fogták meg egymás kezét, útjukat pedig már jegyespárként fejezték be.
A nem mindennapi történet szereplőivel beszélgettünk, miután átvették a teljesítésükért járó díjazást a Magyar Természetjáró Szövetség központjában. Először Lászlót kérdeztük természetjáró múltjáról, a három korábbi teljesítéséről, majd Máriával együtt meséltek a közös, sok tekintetben különleges közös kalandjukról.
Bodrogi László és Novodonszki Mária átveszik az OKT teljesítéséért járó díjazást a Magyar Természetjáró Szövetségben
Kéktúra: Hogyan került az életébe a természetjárás?
Bodrogi László: Karcagon édesapám a Városi Tanácsnál dolgozott, ami a dolgozóinak a Mátrában bérelt üdülőt, ahol én először másfél évesen nyaraltam. 1954-ben áthelyezték Salgótarjánba, amit nővéremmel együtt nagy örömmel vettünk, hiszen hegyvidékre költöztünk. Az erkélyünkről a Pécs-kőre láttunk rá, amit később sokszor meg is másztam. Gyakran kirándultunk a Salgó várához is, később a Karancsra, nyaranta pedig hetekig kempingeztünk a családdal. Én sportiskolába kerültem, sokat sportoltam, és rendszeresen kirándultunk is.
Kéktúra: A gyerekkora után is megmaradt ez a sportos-túrázós élet?
László: Miután megnősültem, korán jöttek a gyerekek, így amíg kicsik voltak, nem nagyon lehetett „ugrabugrálni”. Persze azért vittük őket gombászni, gyógynövényeket szedni, vagy akár a nyakamban a Karancsra. A sport mindig az életem része volt, így 1980-ban bekapcsolódtam az Olimpiai Ötpróba mozgalomba (kerékpáros- és gyalogos túrák, evezés, futás és Balaton-átúszás), majd 1984-ben kóstoltam bele az akkoriban induló teljesítménytúrázásba. Az első, zempléni túrámra már vittem magammal a kéktúrás igazolófüzetemet is. Ezt nem sokkal korábban szereztem be, amikor a Salgótarjáni Bányász Sport Klub természetjáró szakosztályával először túráztunk a kéken. Egy ideig a teljesítménytúrázást összekötöttem a kéktúrázással: vagy úgy, hogy ha a túraútvonal a kéken is haladt, akkor bélyegeztem, vagy a túra előtti és utáni nap külön elmentem kéktúrázni a környéken.
Kéktúra: Egyedül túrázott ekkoriban?
László: Igen. Fogtam a csővázas hátizsákom, a sátrat, hálózsákot és a több napra való élelmiszert is.
Persze akkor – 40 éve – még nem volt gond a súly és a cipelés.
1998-ban az Alacsony-Tátrában
Kéktúra: Mennyi idő alatt ért végig akkor a kéktúrán?
László: 11 év alatt, mert az Olimpiai Ötpróbára való állandó edzés annyira lekötött, hogy nem maradt időm és energiám másra. 1994-ben, amikor megalakítottuk a Zöld Út Természetjáró Egyesületet, csoportos kéktúrázást is szerveztünk, de én mindig hatékonyabbnak éreztem az egyedül túrázást.
Kéktúra: Miért kezdte el másodszor az Országos Kéktúrát?
László: Az akkori Magyar Természetbarát Szövetség (ami ma a Magyar Természetjáró Szövetség – a szerk.) minősítési rendszerében az érdemes és kiváló minősítéseket csak úgy lehetett megszerezni, ha a pályázó teljesítette a kéktúrát. A többszöri minősítéshez nem kellett volna újra lejárni az OKT-t, de én úgy gondoltam, úgy tisztességes, ha már elölről kezdem a minősítést (bronz-, ezüst-, arany, érdemes, kiváló), akkor ezzel együtt a kéktúrát is újra lejárom.
Bodrogi László első három Országos Kéktúra-teljesítésének igazolófüzetei
Kéktúra: Harmadjára is ezért vágott neki?
László: Igen. Csak amikor befejeztem a második minősítési körömet, egy kicsit meguntam, hogy minden túrát úgy kellett szervezni, hogy tudjak bélyegezni, vagy ha nem tudtam, akkor úgy éreztem, hogy potyára mentem túrázni. Szerettem volna „örömtúrázni”, de akkor már belekezdtem a harmadik teljesítésembe, így előbb be akartam fejezni azt. Ez 1999-ben volt. Ambiciózus ember voltam – meg még talán vagyok is… (nevetés)
Kéktúra: Ugorjunk 25 évet, a negyedik teljesítésre.
László: Ez idő alatt is sokat túráztam, de miután 2021-ben megözvegyültem, elhatároztam, hogy 2022-ben többet fogok a Zöld Út Egyesülettel túrázni.
Itt kirándultunk először együtt Marikával, akivel egyébként még a gyerekek kapcsán régről ismertük egymást.
Hamarosan már kerestük egymás társaságát, és megtudtam, hogy az egyesülettel belekóstolt a kéktúrába korábban. Ekkor vettem meg a legújabb, negyedik igazolófüzetemet, és egy kisebb csoporttal együtt folytattuk a kéktúrázást. Azonban gyorsan kiderült, hogy a 6-7 fő túl sok, bonyolult a túrák szervezése, Marika pedig le akarta járni az OKT-t két év alatt - ezért saját kezünkbe vettük a szervezést.
Kéktúra: És innentől csak kettesben mentek?
László: Minden méterét! Azért is mondom így, mert az első néhány szakaszt, amit nélkülem ment Marika az elején, később újra lejárta velem, és ez így is került bele a füzetébe.
Tornabarakony, Levendulás-ház kertje
Kéktúra: Most, hogy elérkeztünk a közelmúlthoz, ideje, hogy Mária is bekapcsolódjon a beszélgetésbe. Ön hogyan került kapcsolatba a természetjárással?
Novodonszki Mária: Én nem voltam sportoló, de óvónéniként sokat kirándultam a gyerekekkel. Amikor nyugdíjba mentem, úgy döntöttem, inkább mozogni szeretnék, mint könyvet írni, ezért bekapcsolódtam a városban működő, természetjárással, egészséges életmóddal foglalkozó egyesületekbe. Apránként haladva egyre többet és nagyobb távokat bírtam, majd ahogy Laci is mesélte, a Zöld Út Természetjárók Egyesülete (ZÚTE) keretében kezdtem el kéktúrázni.
Bevallom, előtte nem nagyon hallottam a kéktúráról… viszont amikor elkezdtem, az lett a kitűzött célom, hogy 2024. január 23-án, pont a 70. születésnapomon fejezzem be.
Mivel a Nagy-Milicet és Hollóházát (az ajándék kis pohár is kellett nekem!) hagytuk a legvégére, Lacinak voltak fenntartásai a januári időpont miatt, de én ragaszkodtam hozzá, hogy bármilyen idő lesz is, azt aznap kell teljesíteni. És így is lett! Mert amit mi elhatározunk, az úgy van.
László: Igazi téli túra lett, hóesés, jég, hideg, sőt kétszer el is estünk! (nevetnek)
Kéktúra: Ezek szerint remekül bevált a kettősük.. Milyen távokat mentek naponta?
Mária: Általában 20 km-t. Volt, hogy kicsit kevesebbet vagy éppen többet, ez a szállástól függött. Az időjárással végig szerencsénk volt, csak egyszer áztunk el nagyon, de egyébként még sár sem volt nagyon.
Kéktúra: Jellemzően többnapos túrákra mentek?
László: A közeli helyekre egynapos, a távolabbiakra 3-4 napos túrákat szerveztünk. Egyszer mentünk 5 naposra is Tapolca környékére, az nagyon tetszett. Oda utcai ruhában, bőrönddel mentünk, még laptopot is vittem, ugyanis béreltünk egy apartmant, és csillagtúrázva jártuk be a szakaszokat.
Búcsúvacsora Tapolcán az ötnapos csillagtúra végén
Mária: Olyan is előfordult kétszer, hogy beiktattunk egy pihenőnapot a túranapok közé.
Kéktúra: Útközben volt-e bármi gond a tájékozódással vagy könnyű volt követni a jelzéseket?
László: Elektronikus eszközt egyáltalán nem használtunk, papírtérkép volt nálunk, de egyszer sem kellett elővenni.
Nagyon jók voltak a jelzések, és minden bélyegzőhelyet megtaláltunk.
Mária: Olyan azért előfordult egyszer-kétszer, hogy eldumáltuk az időt, és nem vettük észre, hogy le kellett volna kanyarodni… Illetve néha bosszankodtunk, amikor kitett területeken, mint egy rét, nem találtuk, merre kell menni. Aminek nem értem a logikáját, hogy sok helyen miért nem az úton van a bélyegző, és miért nincs kiírva, hogy mennyit kell hozzá gyalogolni. Emiatt volt, hogy futnunk kellett, hogy elérjük a buszt a nap végén. Az útbaigazító táblákat viszont imádom!
Bodrogi László és Novodonszky Mária
Kéktúra: Lászlótól kérdezem, hogy 40 év tapasztalat távlatából milyen különbségeket vagy hasonlóságokat lát az akkori és a mostani Országos Kéktúra között?
László: Úgy fogalmaznék, hogy ég és föld! Az első három teljesítésemkor – főleg az elsőnél – nagyon gyakran keresni kellett az utat: benőtte a növény, nem látszódtak a jelzések, és egyébként sem voltak kijárva az utak. Sokszor a bélyegzők nem is voltak a helyükön, ilyenkor írtunk levelet a szövetségnek, akik névre szólóan igazolták a bélyegzést. Ma már nem találkoztunk ilyennel, és hatalmas segítséget jelentenek az útbaigazító táblák. Óriási különbség a tervezésnél az is, hogy régen vagy meg kellett vásárolni a teljes vasúti menetrendet, vagy helyben kell tájékozódni - szálláshelyeknél ugyanaz. Ma már az internetet használjuk mi is, a Természetjáró oldalát, a kéktúra.hu-t vagy a kéktúrás Fb-csoportokat. Persze az is könnyebbség, hogy ma már nem kell fizetnünk az utazásért (nevet).
Kéktúra: Másképp indult neki most, mint 30 éve?
László: Annyi változott, hogy kényelmesebb lettem. Pl. a korunknak megfelelő szállásokat kerestünk, és persze kevesebb távot és súlyt kalkuláltunk. 20 km körüli távot és max. 1000 m szintet terveztünk egy napra.
Kéktúra: Mária, elsőbálozóként milyen élmény volt kéktúrázni?
Mária: Én nagyon élveztem, és ahogy haladtunk a kilométerekkel, egyre jobban beletanultam, pl. a pakolásba. Mi az, amit okvetlenül vinni kell, és mi az, ami felesleges. Így is 10,5 kg volt az én zsákom, Lacié 11,5 kg. Amit mindig viszünk magunkkal, az a fejlámpa, egészségügyi csomag, pici törölköző, ülőpárna, esőkabát, síp, pohár és két kulacs víz fejenként. Ha csillagtúrázunk, gyümölcsöt, zöldséget és szendvicset viszünk magunkkal egy napra, ha vándortúrázunk, és tudjuk, hogy nem fogunk tudni vásárolni, akkor mindig viszünk tepertőt, mert annak nincs súlya. Májkrém és zacskós leves szokott még nálunk lenni, és vésztartaléknak puffasztott rizst mindig elteszek. Ha olyan helyen szállunk meg, ahol van konyha, teát és kávét mindig viszünk.
Viszünk magunkkal cipővédőt is, mert lehet olyan sáros a cipőnk, hogy nem engednek fel a buszra. De ha van rá lehetőségünk, mindig letisztítjuk a cipőinket, mielőtt felszállnánk egy buszra, vonatra.
Nagyjából a túra harmadánál éreztünk rá a megfelelő ruhákra, és már csak olyan anyagú felsőket hordunk, amibe nem izzadunk bele és kényelmes.
Nagyon szeretjük ezt a kéktúrás technikai pólót is!
László: Marika túrabotot is használ, én csak akkor, ha nagy szintkülönbség van.
Kéktúra: Külön-külön kérdezem mindkettőjüktől: mi volt a kedvenc szakaszuk és élményük ez alatt a két év alatt?
László: Ebben megegyeztünk, és bocsánat, hogy ugyanazt mondjuk, de a Balaton-felvidék, Keszthelytől Nagyvázsonyig. Azon belül is a Szent György-hegy, Szigliget, Badacsony… szenzációs volt! Ami még eszembe jut, mint legjobb élmény, az egy szálláshely Szarvaskőn: még sosem pihentünk olyan jót, kétszer is megaludtunk ott.
Kitekintés a kedvenc tájegységre a Csobáncról
Mária: Az is nagy élmény volt, amikor Szárligettől Dorogig mentünk, és körülöttünk, mint egy szőnyeg, terült el a medvehagymamező. Még a vonaton hazafelé is azt ettük. Aztán az Arka-patakon 11-szer átkelni, nekem az is nagyon nagy élmény volt. Azért az én még elmondanám, hogy Laci nélkül nem tudtam volna ezt a vágyamat teljesíteni, hogy két év alatt végigjárjam a kéktúrát 70 évesen! Ez nekem akkora élmény volt, amit lehet, hogy más nem érez át, ezt át kell élni. Úgyhogy köszönöm neked még egyszer!
Bodrogi László és Novodonszky Mária a Csóványoson
László: A két év közös kéktúrázás nagyon szoros kapcsot alakít ki két ember közt. Bár mi valószínűleg egyébként is együtt lennénk, annyira egy hullámhosszon vagyunk.
Sárvárról a Rába hídján vezet ki a kék: itt kértem meg Marika kezét idén január 11-én.
Kéktúra: Gratulálunk! Ha már ilyen jól sikerült ez a közös kaland az Országos Kéktúrán, feltételezem, folytatják hamarosan.
László: Persze! Már meg is terveztük az első szakaszunkat a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrán, március közepén az Írott-kő Egyházasrádóc szakaszt fogjuk bejárni.
Kéktúra: Tervezik az Alföldi Kéktúrát is?
Mária: Ha megcsináljuk a DDK-t, akkor már nem hagyjuk abba!
Azt úgy tervezzük, hogy László 80. születésnapján fejezzük be.
László: Ha még bírom egészséggel!
Kéktúra: Van még olyan tapasztalatuk, amit megosztanának a többi túrázóval?
Mária: Annyit üzennénk, hogy nincs korhatár!
László: Van élet 75 felett is!
Mária: Bármikor el lehet kezdeni…
László: … a párkapcsolatot és a túrát is!
Bodrogi László és Novodonszky Mária
