Kanadából jött, hogy végigjárja a kéktúrát
Michel Thibeault több mint másfél hónapot töltött nálunk, hogy Írott-kőtől Hollóházáig teljesítse az Országos Kéktúrát. Élményeiről rendszeresen beszámolt a kéktúrázók online közösségének, ahol sokan követték az útját, és hasznos tanácsokkal is segítették. Most már újra otthon van, Kanadából mesélt nekünk magyarországi élményeiről.
Turista Magazin: Honnan jött az ötlet, hogy végigjárja az Országos Kéktúrát (OKT)?
Michel Thibeault: Az édesapám sokat utazott a munkája miatt, azt hiszem, általa szerettem meg az utazást, és a keresem gyerekkorom óta a kalandokat. Korábban az építőiparban dolgoztam, illetve asztalosként, hamarosan a 65 éves leszek, de már egy ideje nyugdíjas vagyok, így nagyon sok időt töltök túrázással.
Az otthonomtól nem messze található egy hosszú távú túraútvonal, a Bruce Trail, ami Ontario állam déli részén vezet, a Niagara-vízesétől Tobermory településig. A fő útvonal 890 km hosszú. A Bruce Trailt sokan ismerik, sokan túráznak rajta hosszabb-rövidebb szakaszokon, és sokan szeretnék egyszer az egészet egyvégtében bejárni. Én is így voltam vele, és mikor nyugdíjba mentem, meg is valósítottam ezt az álmomat.
Az úton valaki mondta, hogy el kellene mennem Európába, az El Camino-ra. Elmentem, és végigjártam azt is. Aztán ott meg valaki mondta, hogy el kellene jönnöm Magyarországra, és végig kellene járnom az Országos Kéktúrát. Szóval egyik túra hozza a másikat.
TM: A Bruce Trail, az El Camino és az OKT mellett milyen hosszú távú túrákat teljesített már? És mit szól ezekhez a nagy túrákhoz a családja?
MT: Több Camino útvonalat is végigjártam már Spanyolországban és Portugáliában, ezek között volt például a Camino Portugues (Portugál Út), a Camino del Norte (Északi Út) vagy az Camino Primitivo (Eredei Út). 2019-ben jártam Németországban, ahol a Berlini Fal mentén alakítottak ki egy 160 km-es túraútvonalat. A túra befejezését úgy időzítettem, hogy épp november 9-én érjek vissza Berlinbe, a fal leomlásának 30. évfordulójára. Végigjártam a Via Appia túraútvonalat is Rómától Campaniáig. Az 500 km-es útvonal a Római Birodalom első útjának állít emléket. A családtagjaim büszkék rám és bátorítanak. A lányomnak, aki velem él, nagyon hiányzom, amikor elutazom hosszabb időre, de tudja, hogy ez valami olyan dolog, amit nekem egyszerűen muszáj csinálnom.
TM: Milyen elképzelései voltak előzetesen az OKT-ről, és mennyiben találkozott ez a valósággal? Érték nagy meglepetések?
MT: 50 napot terveztem a túrára, 5 extra nappal, ha esetleg valami betegség vagy sérülés közbejönne. Jól kalkuláltam, ez pont elég is volt. A túra előtt az internetes videókat látva, illetve beszélgetve más túrázókkal a közösségi oldalakon, azt már előzetesen sejtettem, hogy nagy sár lesz, és sok esőben lesz részem, de azt nem gondoltam, hogy ennyire sokban. Volt olyan, amikor 1,5 héten keresztül mindennap esett. Ami meglepetés volt számomra, hogy előzetes foglalás nélkül nagyon nehéz szállást találni a kéktúra útvonalán.
TM: Az eső és a sár nagyon rányomta a bélyegét a túrára?
MT: Egy ilyen hosszú túránál egyébként is minden nap más. Attól, hogy esik az eső, még a cél ugyanaz marad, de az biztos, hogy az eső hosszabbá és borúsabbá teszi a napokat. Az volt a rossz, amikor hosszú ideig egyfolytában esett. Mikor reggel felkel az ember, és újra bele kellett bújni a nedves ruhákba, az nem esik jól. A cipőim folyamatosan nedvesek voltak, emiatt vízhólyagok is lettek a lábamon, ami egyébként sosem szokott lenni.
TM: Mennyire volt könnyű a tájékozódás az út során? Voltak esetleg eltévedések?
MT: Használtam mobilapplikációkat. Volt egy, amivel az útvonalat követtem, egy másik, ami a szintemelkedéseket mutatta, illetve azt, hogy mennyire van a következő bélyegző. A jelzések általában jók voltak. Problémám ott volt, amikor városokba, vagy turisztikai szempontból népszerű helyekre értem, ahol sok ember volt. Egyes szakaszon, ahol a növényzet miatt nehezebben járható az út, a karbantartást hiányoltam, és voltak olyan részek, ahol erdőirtások miatt volt nehezebb tájékozódni.
Csak pár alkalommal vétettem el az utat, és akkor sem hosszan. De ez szerintem azért van, mert van már tapasztalatom, szóval mindenképpen javaslom annak, aki útnak indul, hogy használjon GPS-t. Én egy olyan navigációs eszközt is használok, amelyen van segélyhívó, illetve a család és a barátok valós időben tudják követni egy térképen, hogy hol járok.
TM: A túra során mindennap megosztott egy rövid képes összefoglalót a kéktúrázók csoportjában. Láttam, hogy gyakran bivakolt.
MT: Korunk, és persze az én korom miatt sem tudtam mindig a szabadban éjszakázni. Egyrészt a telefont, GPS-t, egyebeket tölteni kell. Számomra az elvesztegetett időnek tűnik, hogy csak a töltés miatt üljek be valahová. Másrészt én 2-3 napig bírom megfelelő tisztálkodás nélkül. Ez nemcsak a testnek, de a léleknek is jót tesz. A bivakolásban viszont az a jó, hogy a saját igényeim szerint, szabadon alakíthatom a napot. Ilyenkor megyek-megyek, és amikor elfáradok, letáborozom. Ilyenkor nem kell órákat szálláskereséssel, vonat-és buszmenetrendek böngészésével tölteni. Ez sokkal kevesebb stresszel jár.
TM: Melyik volt a kedvenc szakasza az OKT-n? Már ha volt ilyen.
MT: Ezt minden túrám után sokan kérdezik tőlem. De ez kb. olyan, mintha azt kérdezné valaki, melyik a kedvenc gyereked? Én a kedvenc szakasz helyett kedvenc pillanatokat tudnék mondani, amikor megállok egy kicsit, csodálom a tájat, fotózok, látok egy szép épületet, vagy beszélgetek egy jót valakivel útközben. Én egészben nézem az utat, nem egyes szakaszokban.
TM: Ha ki lehet emelni egyet a szép pillanatok közül. Mi lenne az?
MT: Az egyik legjobb élményem Tokodhoz kötődik, ahová késő délután érkeztem meg fáradtan és kimerülten. Másnap egy nagy mászás várt rám, és nem volt szállásom. Csak egy-két szót tudok a magyarul, a telefonom lemerülőben volt, így a fordító programot sem tudtam használni. De aztán, hála egy férfinek, aki a lányáért jött a buszállomásra, egy kocsmárosnak, és egy Anna nevű hölgynek, találtam szállást éjszakára.
Puha ágy, étel, ital, olyan volt, mintha az egész település összefogott volna azért, hogy segítésen nekem. Ez tényleg varázslatos pillanat volt.
TM: Gondolom, azért egy ilyen hosszú úton negatív élmények is akadnak.
MT: A legrosszabb élményem a Cserepes-kői barlanghoz kötődik. A bélyegzőhely felé tartva láttam, hogy a felvezető utat egyesek illemhelyként használják, a barlang előtt pedig még parázslott a tűz, amikor reggel odaértem. Éjjel valakik itt táboroztak, de felelőtlenül nem oltották el a tüzet. Nem tudom megérteni az ilyen embereket. Nálunk, itt Kanadában olyan hatalmas erdőtüzek voltak az elmúlt időszakban, hogy a füst az egész keleti partvidék levegőjében nyomot hagyott.
TM: Voltak emlékezetes találkozásai a Kéken?
MT: Abszolút. Én általában egyedül túrázom, és gyakran szóba elegyedem más túrázókkal. Olykor szívesen túráztam volna órákig vagy napokig is másokkal, annyi kérdésünk volt egymáshoz. Mielőtt elindultam, csatlakoztam a Kéktúra Facebook-csoporthoz, hogy információkhoz jussak. Aztán naponta meséltem az élményeimről egy rövid képes poszt formájában. Azt hittem, lesz talán néhány ember, akit érdekelni fog, azt sosem gondoltam volna, hogy ennyien fogják majd követni a kalandjaimat. Vicces volt, hogy egy idő után már voltak, akik felismertek túra közben. Azt hiszem, én lettem a „Kanadai”.
TM: Milyen benyomásokat szerzett Magyarországról a hosszú út alatt?
MT: Az egyik legnagyobb felismerésem az volt, hogy Magyarország tulajdonképpen sokban hasonlít Kanadára. A fák, a madarak, vagy az emberek, akik ugyanúgy szeretnek kint lenni a természetben, mint mi. Mindkét országra igaz, hogy nem látjuk az érdemeinket, hacsak kívülről valaki meg nem erősíti azokat.
A leggyakoribb kérdés az volt hozzám az úton, hogy miért vagyok itt. Nehezen hitték el, hogy valaki több ezer kilométert utazott azért, hogy meglátogassa az ő kis országukat.
TM: Tervezi, hogy bejárja az Országos Kékkört?
MT: Mindenképpen vissza fogok jönni. De inkább azért, hogy felkeressem a kéktúra mentén található látnivalókat, amiket most elmulasztottam. Az egész kékkört nem biztos, hogy bejárom, mert annyi hely és túraútvonal van még a bakancslistámon, amihez két élet is kevés lenne.
Michel Thibeault Mike's Hike néven egy blogot is vezet túráiról, ahol hamarosan részletesen is mesél majd legfrissebb élményeiről.
