„Indulj el egy úton…” – ismét lehet jelentkezni a népszerű iskolai vetélkedőre
December 12-ig lehet jelentkezni a Magyar Természetjáró Szövetség szakmai támogatásával zajló, kéktúrás témájú versenyre, amelyre az általános iskola 3-8. évfolyamáról várják a négyfős csapatokat.
A vetélkedő szervezője, a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola kiírásában olvasható, hogy az idei verseny fő témája a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra lesz, azon belül is a Palintól Abaligetig tartó rész.
A verseny témája a RP-DDK útvonala és a Duna-Dráva Nemzeti Park természeti, történelmi, néprajzi, turisztikai érdekességei, látnivalói lesznek. Ezen kívül fókuszban lesz – többek között – a fenntarthatóság a természetjárásban témája, illetve a magyar gyalogos turizmus és hegymászás története.
A vetélkedő célja egyrészt megismertetni a diákokkal a Kéktúrát, másrészt a feladatok segítségével végigjárni, megismerni a Dél-dunántúli Kéktúra által érintett tájakat.
A verseny 3 írásbeli, 1 elméleti és 1 gyakorlati fordulóból áll össze, a döntőbe kategóriánként a 10-10 legmagasabb pontszámot elért csapatot hívják meg. A játékos feladatok főleg logikára épülnek.
Határidők:
- Jelentkezési határidő: 2023. december 12.
- Döntő (jelenléti vagy online): 2024. április 25.
- Az első forduló feladatait 2023. december 14-én teszik közzé.
Jelentkezés módja:
- Jelentkezni 2023. november 24-től elektronikus úton a seregelyes.baptistaoktatas.hu oldalon lehet a fenti határidőig