Mikor kezdtél túrázni?

Csernus Lukács Gábor: Kimondottan szobában ülő gyerek voltam. Aztán a nyolcvanas években egy olyan emberrel hozott össze a sors a katonaságnál, aki nemcsak egyetemi társam, hanem Kinizsi 100-as teljesítménytúrázó is volt. Elkezdte rágni a fülemet, hogy menjünk együtt túrázni. Az akkori hozzáállásomat leginkább a kóstoljunk bele, aztán meglátjuk mi sül ki belőle filozófia jellemezte. Így mentünk el az első közös túránkra. Aztán egyre többször és többször húztam túracipőt, egészen addig, amíg fordult a kocka és jellemzően én lettem a szervező, kezdeményező. Szép lassan beleszerettem ebbe a kikapcsolódásba.

Egyenes út vezetett innen a kéktúrázáshoz?

Cs.L.G.: Félig-meddig, de az rólam is elmondható, hogy a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat meghatározó élményt volt számomra. 1988-ban indultunk el a barátaimmal először az Országos Kéktúrán, amit annyira megszerettem, hogy lényegében életformám lett. Ha pár hétig nem jutok el egy szakaszra, akkor egyszerűen hiányzik. Végigjártam az Országos Kékkört, de az OKT áll hozzám a legközelebb, talán ezért is teljesítettem már 12-szer.

Tizenkétszeres teljesítőként mi jelenti számodra a változatosságot ugyanazon az útvonalon?

Cs.L.G.: A változatosságot egyrészt biztosítják az útvonal-módosítások. Másrészt különböző évszakokban, más túratársakkal, más irányból, eltérő megközelítéssel menni is újdonságot jelent. Nem mondhatnám azt, hogy minden alkalommal ugyanazt látom, hiszen rengeteg változás történt az elmúlt évtizedekben körülöttünk, a saját belső változásról meg ne is beszéljünk. Például egészen más most végigmenni egy olyan településen, ami húsz éve csak néhány házból állt, ma pedig komplett üdülőfalu. Érdekes szociológiai élmény a kéktúrázás.

Van kedvenc tájegységed?

Cs.L.G.: Több is van, például nagyon szívesen jártam mindig is a Börzsönyt. Amikor elkezdtünk kéktúráznik, akkor meg a Zemplén lett a kedvenc.

Minden kéktúrázónak van, egy úgynevezett hűha! élménye az útközben tapasztalt látnivalók közül. Neked melyik az?

Cs.L.G.: Több ilyen is van, de a legszebb az a Kis-Milicen lévő kilátóból elém táruló látvány. Az egy zseniális hely, így ha odaérkezem, akkor mindig fél órával több időt szánok az ottmaradásra, nyálat csorgatni.

Hogy néz ki az állandó alapfelszerelésed?

Cs.L.G.: Az élelmen és a folyadékon kívül Leukoplast ragtapasz mindig van nálam, ami nemcsak az engem, hanem a felszerelésemet ért sérülésre is megoldást jelent. Mindig GPS készülékkel közlekedem, ezért az is folyton ott van a hátizsákomban. Ezeken kívül bicska, telefon, sós és édes ennivalóból vésztartalék, nyáron pedig fényvédőkrém és törlőkendő.

Hogyan készülsz fel egy túrára?

Cs.L.G.: Ha többnapos, akkor van egy univerzális felszereléslistám, ami alapján tudom, hogy mit szeretnék vinni. Ezen a ruházattól kezdve a menetrenden át az autós térképig minden fel van írva. De ezt a listát csak akkor használom, ha több napra megyek túrázni. Ha csak egynapos a program, akkor az előzőekben említett alapfelszerelést viszem magammal.

Milyen tanácsot adnál egy kezdő túrázónak?

Cs.L.G.: Azt, hogy alaposan tájékozódjon az útvonalról, az oda és hazajutásról, készüljön fel az útközben eső látnivalókból, esetleges útakadályokról. Ha túramozgalmat teljesít, akkor pedig a túramozgalom tudnivalóiról. Tudom, hogy az interneten minden elérhető, ugyanakkor nem mindenhol van térerő és lefedettség, így jobb előre tudni, hogy mi vár ránk, ezért az sem baj, ha jegyzeteket készít.

Megosztanál az olvasókkal egy olyan történetet a kezdő kéktúrázó időszakodból, amiből tanulhatunk?

Cs.L.G.: A Szarvaskő-Sirok közötti szakaszt teljesítettem, és meglehetősen kellemes túratempóban haladtam. Ez még akkoriban volt, amikor volt vasúti közlekedés azon a részen. A tervek szerint Sirokról vonattal mentem volna haza Budapestre. Kezdő kéktúrázóként nem foglalkoztam olyan részletekkel, hogy a vonat nemhogy óránként, hanem ennél bizony jóval ritkábban járt arrafelé. Ezzel ott szembesültem, a helybelieknek köszönhetően. Bőven a település hosszú aszfaltos útján gyalogoltam, amikor meghallottam, hogy közeledik a vonat. A gyaloglásról gyorsan futásra váltottam azért, hogy ne kelljen három órát várnom a következő járatra. Az állomásra megérkeztem, a vonat épp indulni készült és nekem még nem volt bélyegző az igazolófüzetemben. Megkértem a forgalmistát, hogy had szaladhassak be a körbélyegzőért még indulás előtt. Ő nagyon kedvesen megnyugtatott, hogy intézzem csak el, megvárnak. Így is lett. Akkor megtanultam, hogy milyen fontos tisztában lenni és alaposan felkészülni a közlekedési tudnivalókból.

Hosszú évek óta kéktúraellenőr vagy, nemrégiben pedig elkezdted szerkeszteni az Ellenőri tapasztalatok című rovatot. Mit szeretsz ebben az önkéntes munkában?

Cs.L.G.: A ritkaságszámba menő igazolófüzeteket szeretem a legjobban. Épp a múltkor akadt a kezembe egy füzet, gyakorlatilag az első kiadások közül az egyik. A teljesítő 50 év alatt járta végig a kéktúrát. De azt is meg tudom mondani, hogy miért nem szeretem: amikor vissza kell küldeni hiánypótlásra a füzeteket.

A kéktúrákon kívül milyen túratervek vannak a fejedben?

Cs.L.G.: Ha ismét befejezem az Alföldi Kéktúrát, akkor utána a piros jelzésű túramozgalmak jönnek: a Közép-dunántúli Piros már meg van, a Dél-dunántúli Piros és a Pest megyei Piros még vár rám. De ezeken kívül nagyon kíváncsi vagyok a zempléni Rákóczi turistaútra is.