Közösséget épít és túrázásra tanít a Bakancskoptató
A Börzsönyi kéktúra útvonala elhalad egy figyelemre méltó épület mellett. Egyetlen ajtaja felett tábla hirdeti nevét: Bakancsos kunyhó. A favágók egykori melegedője ma azoknak a túrázóknak nyújt menedéket, akik a város zajától innen és a komfortzónán túl szeretnének megpihenni kicsit.
A hőtükör fóliával szigetelt faházban a raklapból kialakított, kétszemélyes fekhelyen kívül olyan alap dolgokat is találni, mint papírzsebkendő, instant kávé, keksz. Ezek egy részét a túrázók hagyják ott az utánuk érkezőknek, másik részéről pedig az kunyhó ötletgazdája és névadója, a Bakancskoptató személyes blog szerzője, Gere Gergő gondoskodik. A közösségi média fogalmai szerint Gergő túra influenszer, ő azonban másképp vélekedik erről. Kéktúrázásról, példaképekről és még számos érdekességről beszélgettünk vele. Interjú Gere Gergővel.
MTSZ: 4 évvel ezelőtt életed egyik fontos döntése követte a másikat. Szakítottál a dohányzással, helyette olyan egészséges szenvedélyeket választottál, mint a túrázás és az írás. Elindult a Bakancskoptató személyes blog, amit a facebookon mára közel húszezren, az instagramon több mint háromezren követnek. Kijelenthetjük azt, hogy a jelenedet - és úgy tűnik, hogy a jövődet is - meghatározó lehetőségeket egy káros szenvedély elhagyásának köszönheted?
Gere Gergő: Lényegében igen. Évek óta egészen komolyan hódoltam a dohányzásnak, ezért a döntést könnyebb volt meghozni, mint a gyakorlatban megállni azt, hogy rágyújtsak. Az első két hét után azt éreztem, hogy le kell kötnöm a gondolataimat és keresni egy olyan elfoglaltságot, ami fizikailag is jót tesz. Mivel a focihoz és más sportágakhoz nem igazán értek, az épületgépész munkámból kifolyólag viszont sokat megyek, ezért a gyaloglás jó ötletnek tűnt. Persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Börzsönyben, Márianosztrán nőttem fel. Gyerekkoromban teljesen természetes volt az, hogy kimentünk kirándulni az erdőbe. Szóval adott volt a káros szenvedély okozta űr és némi természetjáró rutin, így belevágtam a teljesítménytúrázásba.
MTSZ: Ez meghozta a várva várt eredmény?
G.G. : Igen, de nem pont úgy, ahogy elterveztem. A legelső alkalommal tűző napon és aszfaltos úton gyalogoltam, ami nagyon megviselt és visszavett a lelkesedésemből. Szerencsére kaptam néhány jó tanácsot, aminek köszönhetően mégsem cseréltem le a túrázást a sakkra. Fokozatosan, erdei környezetben, egyre hosszabb távokat mentem és egyre több tájegységet láttam, pontosabban láthattam volna, ha nem teljesítménytúrázom. De épp ez volt az, ami felnyitotta a szememet és a kijelölte a helyes irányt: a folytonos rohanás helyett a kényelmes, szemlélődő természetjárást választottam inkább.
MTSZ: Hogy lett ebből Bakancskoptató blog?
G.G.: A túraélményeimről személyes bejegyzéseket tettem közzé a facebookon, amit kezdetben csak a barátaim és az ismerőseim olvastak. Négy éve aktívan blogolok, minden élményt és tapasztalatot úgy adok vissza, ahogy megéltem, legyen az jó vagy kellemetlen. Hiszek abban, hogy beszélni csak őszintén és egyenesen érdemes. A hitelesség a blog legnagyobb erőssége.
MTSZ: A klasszikus értelemben influenszernek nevezhetünk, hiszen a közösségi médiában ismert vagy, a véleményed pedig befolyásolhatja a téged követők véleményformálást, gondolkodását. Szerinted valóban erről szól a Bakancskoptató?
G.G.: Egyáltalán nem tartom magam influenszernek. Erre legalább két érvem van. Az egyik, hogy nem az együttműködő partnerek nyomására járok túrázni, hanem azért, mert szeretek. A másik pedig az, hogy nem csak pozitív tapasztalatokról írok. Három olyan céggel dolgozom, akiknek valós gyakorlati kapcsolata van a természetjárással. Ha bármelyikük terméke nem praktikus vagy nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, akkor azt feléjük és a túrázók felé is jelzem. Szerintem itt kezdődik a követők iránt érzett felelősségvállalás: nem szabad mellébeszélni és megvezetni azokat, akik hisznek a természetjárásban.
MTSZ: Az sejthető, hogy van jó pár ember, akinek példaképe vagy. Téged ki inspirál?
G.G.: A túrázás mellett az olvasás a másik nagy szenvedélyem, olyankor egyszerűen szárnyal a képzeletem. Jellemzően kalandregényeket olvasok, nagy kedvenceim például Rockenbauer Pál és Fekete István könyvei. Ha az olvasmányaimtól elvonatkoztatok, akkor van egy példaképem, akiről büszkén állítom, hogy a barátom. Heim Tankréd józan gondolkodása, életfelfogása lenyűgöz, és nagyon sokat tanulok tőle életről, nomád túrázásról.
MTSZ: Hogyan fogalmaznád meg a Bakancskoptató küldetését?
G.G.: Sokan azt gondolják,hogy a túrázás mindössze annyi, hogy felveszed a hátizsákot és mész. Ha ez igaz, akkor, akinek lába van, az mind kint lenne az erdőben. De ennél jóval összetettebb a kérdés. Például szól testkultúráról, viselkedésről, tájékozódásról, öltözködésről, eszközhasználatról, szervezőkészségről és még sorolhatnám. A gyakorlott és a kezdő túrázók is rendszeresen fordulnak hozzám tanácsért a felsorolt témákban. Ilyen értelemben az oktatás a Bakancskoptató egyik küldetése. Megtanítani jól túrázni az embereket.
A másik fontos feladat a közösségépítés. A lájkot sokkal gyorsabban rá lehet nyomni egy szép túrafotóra, mint felállni a fotelből és elmenni a vágyott helyszínre. Ahhoz, hogy az online kapcsolat offline legyen, találkozásra van szükség. Az elmúlt évben a járványhelyzet, és egy betegség nem tette lehetővé a vezetett túráimat, de idővel újra sor kerül majd a fizikai kapcsolatra is.
A közösségépítésre egyébként remek lehetőséget ad a Bakancsos kunyhó. Czakó Sanyi és Tanki barátommal hoztuk helyre az erősen romos állapotban lévő faházat azzal a céllal, hogy a túrázók a legminimálisabb komfortérzetet nyújtó körülmények között megpihenhessenek. Konzervek, papír zsebkendő, kávé, keksz is van a polcokon, amit nemcsak én, hanem a kunyhót használók visznek oda, önkéntes alapon. Van benne raklapból készült fekvőhely, de sátrazásra, tűzrakásra is alkalmas a környezete. Sőt, még függőágyat is ki lehet húzni.
Ha ránézek a kunyhóra, akkor nemcsak egy faházat látok benne: ötletet, tervet, kihívást, alkotást, fizikai munkát jelent számomra. Eszembe jut az a pillanat, amikor kézben cipeltük oda a deszkákat, hiszen autóval nem megközelíthető. Az ott töltött idő után a túrázóktól kapott üzenetek, fotók megerősítenek abban, hogy megérte felújítani a favágók egykori melegedőjét, mint ahogy arról is visszaigazolást ad, hogy a közösség ereje tud működni egy közös cél érdekében. Ugyanis a kunyhó ingyenes, bárki használhatja. A megbecsülés jelének tudom be, hogy mindössze egyetlen egyszer történt csak rongálás.
MTSZ: Elégedett vagy a Bakancskoptatót eredményeire?
Teljesen. Hálás vagyok a lehetőségekért, amik megtaláltak, és amiknek köszönhetően segíteni tudom a természetjárókat. Ha visszatekintek az elmúlt négy évre, akkor bizton állítom, hogy csak olyan munkát adtam ki a kezemből, amire büszke vagyok. Hálás vagyok azért, hogy ilyen sok ember bizalmat szavazott nekem és támaszkodik a tapasztalataimra.
MTSZ: Hogy érzed, formált a személyiségeden a Bakancskoptató?
G.G.: Igen,nyitottabb lettem és sokkal könnyebben kommunikálok már szóban is. Bakancskoptatónak lenni egyébként egy 24 órás feladat, ami felelősséggel jár. Például odafigyelek arra, hogy lehetőség szerint egyből válaszoljak a megkeresésekre, kérdésekre, kommentekre, mert tudom, hogy számítanak rám.
MTSZ: Hosszú kihagyás után újrakezdted a kéktúrázást. Mi motivál a teljesítésre?
G.G.: Egy fizikailag és lelkileg is nehéz időszakon és három műtéten estem át idén. Későn észrevett Chron betegséget diagnosztizáltak nálam, amit tetézett, hogy kilyukadt a gyomrom. A halálközeli élmény gyakorlatilag újratervezést és szemléletformálást hozott számomra magával. Eddig is fontos volt a természetjárás, de a rehabilitáció óta még több időt töltök a friss levegőn mozgással és gyűjtöm a szép túraélményeket. A kéktúrázás számomra azt jelenti, hogy a hátam mögött hagyhatom végre ezt az időszakot. Mindemellett egy hosszú távú terv is, mert nemcsak az Országos Kéktúrát, hanem a Rockenbauer Pál Dél-dunántúlit is végig fogjuk járni a barátaimmal. Elvileg van egy tervezett haladási ütem, de nem rohanunk sehova.
MTSZ: Milyen alapfelszerelés van a hátizsákodban?
G.G.: Túl sok mindent nem szoktam magammal vinni. Mindig van nálam egy kihajthatós párna, amire leülök, és papírtérkép. Applikációt csak abban az esetben szoktam használni, ha tracket készítek. Kés és fejlámpa nélkül szintén nem indulok el. Úgy fogalmaznék inkább, hogy alkalmazkodom az időjáráshoz és a terepviszonyokhoz, elvégre rossz idő nincs, csak felkészületlen túrázó.
MTSZ: Mit tanácsolsz a kezdő kéktúrázóknak, hogyan induljanak útnak?
G.G.: Legyen szó kéktúrázásról vagy más túra teljesítéséről, a lényeg, hogy tisztában legyünk a saját határainkkal. Tudni kell, hogy mit bír a fizikumunk, milyen az állóképességünk, mentálisan mennyire vagyunk erősek. Szerintem, ha ezekre tudjuk a választ, akkor ráérünk utána azzal foglalkozni, hogy milyen cipő legyen a lábunkon vagy mit együnk. Ezért a kezdőknek fokozatosságot tanácsolnék távolság és szintemelkedés tekintetében.
