Adjuk meg az esélyt az Alföldnek, hogy beszippantson
Kilátások és kaptatók helyett virágzó mezők, távolban felbukkanó kunhalmok, kompozás, a paraszti életforma pusztuló maradványai, az alkalmi turisták tömegének hiánya, sok vadállat és hosszú gátmenetek – ez is a kéktúra életérzés része. Kollégánk, Molnár Richárd - aki a Magyar Természetjáró Szövetség kéktúra szakági munkatársa - kedvcsináló beszámolója az ő Alföldi Kéktúrájáról.
Az Alföldi Kéktúra népszerűsége messze nem olyan magas, mint az Országos Kéktúráé. Nem mondanám, hogy ez indokolatlan, de a szépet az Alföldön is meg lehet látni, és életre szóló élményekkel gazdagodni. Szeretnék egy kis ízelítőt adni az Alföld szépségéről, és bátorítanám azokat is, akik a logisztika és a nehézkesebb szakaszolás miatt nem vágtak még bele az Alföldi Kéktúrába.
2023-ban befejeztem az Országos Kéktúrát, így új kihívásként adta magát az Országos Kékkör folytatása.
Sokakkal ellentétben én az Alfölddel akartam folytatni a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra helyett.
Ez 2023 októberében el is kezdődött, hála a Kéktúrázás Napjának, ahol a Nyírbátor-Vaja szakaszt vezettem. Az eseményt kibővítettem magamnak egy 5 napos túrára, és Debrecen-Halápi csárdától egészen Sátoraljaújhelyig jutottam. Ha valaki elkezdi elosztani az egy napra eső megtett kilométereimet, rájöhet, hogy bizony nem kis távokat mentem: 30-35-40, de még egy 52 km-es etap is volt abban az 5 napban.
Mielőtt mindenkit elriasztanék az indulástól, ez nem kényszerből történt, hanem pusztán egyéni célok miatt volt ilyen feszített a tempó. Úgy voltam vele, hogy ha már arra járok, akkor végig csinálom azt a részt.
Az az 5 nap megmutatta, hogy az Alföld messze nem olyan, mint képzeltem.
A végeláthatatlan pusztaság helyett szinte végig erdőben vezetett az utam, és betonozott szakasz is jóval kevesebb volt a vártnál. A homokos utakról azonban senki nem fog lemaradni.
Az Alföldön ez volt az egyetlen olyan rész, amit szállás igénybevételével teljesítettem, és a vártnál sokkal könnyebben sikerült szállást találni. Köztük egy 4 napraforgó minősítésű falusi szálláshely is volt, ami minden igénynek maximálisan megfelelt. Jól is jött a kényelem és a meleg, mert a következő napot végig esőben tettem meg. A hajnali kukoricás mellett történő hirtelen szétázás kiheverése és persze a buszmegállóban történő átöltözés után azonban meglepően jól alakult a nap.
Az esőben teljesen más arcát mutatta a táj, amit az esőkabát védelmében már nyugodt körülmények között szemlélhettem.
Az 5. napra 52 km-t tűztem ki magamnak, amit csak remélni mertem, hogy kibírok. Hajnali 4 órakor indultam Tiszakanyárról, így még kora reggel a rettegett Cigándi-gátőrházhoz értem. Gázspray-vel a zsebemben vártam a kutyák támadását, de semmi nem történt, egymással jobban el voltak foglalva, mint velem. Mint később, Facebook-posztokból kiderült, a kisebb kutyák inkább akartak egy simogatást, mint támadni, a nagy fehér kuvasz pedig szinte mindig meg van kötve (elég szomorú). A menetelést az előző napi eső miatt kialakult sár is nehezítette, de a háttérben már nem is olyan messze lévő Zemplén vonulatának látványa biztosította a kellő akaraterőt a túranap sikeres teljesítéséhez.
Mint már említettem, a többi szakaszt mind egynapos túrával, Budapestről indulva kiviteleztem. A folytatás azonban egészen 2024 márciusáig váratott magára.
Azon gondolkodtam, hogy vajon megér-e napi 6-7 ezer forintot kifizetni egy-egy alföldi szakaszért, és nem csak utazásra, hanem még szállásra is hasonló összeget.
Számomra fordulópont volt a bejelentés - ami meglepő módon végre tényleg hasznos volt, és még én is jól jártam vele (kész csoda) -, miszerint a budapesti tömegközlekedésben is érvényes lesz az országbérlet. Így az eddigiekhez képest mindössze 9500 Ft többletköltséggel már az egész országban utazhattam.
Nem is kellett több, belevágtam a folytatásba. Az elkövetkező hónapokat a hajnali indulások, hosszú utazások és az Alföld változatos tájai jellemezték. A korábban hallottakkal ellentétben csodával határos módon egyetlen túrát sem kellett megszakítanom a tömegközlekedés problémái miatt. Egy átlagos túranap 35 km körül alakult, és sokszor hajnali 3 órás éjszakai járattal indultam otthonról, hogy elérjem az első vonatot vagy buszt. A leghosszabb túranapom egyben pont az utolsó is volt az AK-n. Itt az újonnan felújított geszti kastély látogatása vitt el sok időt, na és persze a hazafelé tartó vonat másfél órás késése miatt sikerült pontosan 23 órásra a végjáték.
Na de mi az, amiért megérte ezt az életmódot folytatni?
Igazából maga a „kéktúra életérzés”, ami nekem ugyanúgy megvolt az Alföldön, mint az Országos Kéktúrán.
Kilátások és kaptatók helyett virágzó mezők, távolban felbukkanó kunhalmok, eddig nem tapasztalt homokos utak, kompozás, a paraszti életforma pusztuló maradványai, az alkalmi turisták tömegének hiánya, sok vadállat és hosszú gátmenetek alapozták meg az egyedi hangulatot.
Aki hasonló extrém kihívásokat nem vállalna be, és a 35 km is sok neki, az alkalmazhatja a „sok kicsi sokra megy” elvet is egynapos túrák esetében, de ha valakinek belefér, akkor 10 000 Ft alatt meglehetősen sok helyen találhat szállást is. Ha ráadásul az ország nyugatibb feléről indulunk neki a túrának, akkor más választás nem is marad, mint szállást foglalni vagy valahol sátrat állítani. Mindenkinek azt javaslom, hogy kezdjen a hozzá legközelebb eső szakasszal, és adja meg az esélyt az Alföldnek, hogy beszippantsa.
