Készítették: Ispánovity Márton és Thuróczy Lajos az alapítók egyike, Dr. Vízkelety László – Išpanović Martin: Az Országos Kéktúra és akik végigjárták c. kiadvány felhasználásával


Az Országos Kéktúra jelvényszerző túramozgalmat dr. Vízkelety László javaslatára a Budapesti Lokomotív Sportkör Természetjáró Szakosztály - a mai Lokomotív Turista Egyesület jogelődje - Bokody József, Forgó János, Thuróczy Lajos és dr. Vízkelety László vezetőségi tagok irányításával 1952 januárjában hirdette meg a szakosztály tagjai számára a Tapolca és a Sátoros-(Zempléni) hegységi Tolvaj-hegy közötti kék útvonalra.

Az ötletet – ahogyan azt dr. Vízkelety László „Az Országos Kéktúra és akik végigjárták” című könyvében olvashatjuk – a turista elődök nagy vállalkozása, Szent István király halálának 900. évfordulóján a Magyar Turista Szövetség által az 1930-as években kialakított országos kék sáv turistajelzésen levezetett 1938. évi Szent István vándorlás adta.

dr. Vízkelety László (1923 – 2007) aranyjelvényes túravezető


1933-ban, amikor cserkész lett, megismerkedett a természetjárással, 1944-től élete végéig pedig aktív túravezető volt. A hazai turistaság érdekében végzett tevékenysége, helyi, regionális és országos kezdeményezései beírták nevét a hazai természetjárás és a tájékozódási versenyzés történetébe.

1949-ben alapította meg a Lokomotív Turista Egyesület jogelődjenek számító Budapesti Lokomotív Sportklub Turista Szakosztályát. 1952-ben kezdeményezésére hirdette meg a Lokomotív Turista Szakosztálya az Országos Kéktúra jelvényszerző túramozgalmat, melynek útvonalát 1953-ban az elsők között teljesítette.

Érdemes sportoló, aranyjelvényes túravezető, kiváló alpinista, országos tájfutó versenybíró és számtalan turistáknak és tájékozódási futóknak szóló kiadvány szerzője, szerkesztője. Egész életében túravezetői, versenybírói, edzői tanfolyamokat, tájékozódási versenyeket, bajnokságokat, nemzetközi túrákat és versenyeket szervezett és irányított.

A Lokomotív Természetjáró Szakosztályának vezetői 1952 elején egy bükkszentléleki sítáborban vitatták meg a leendő túramozgalom tervét. Szerettek volna olyan új célt kitűzni sporttársaik elé, amely egyszerre megfogható, teljesíthető és élményt nyújtó feladatot ad. Így született meg az az elképzelés, amely az ország legszebb hegyi útjain, ösvényein vezetett országos kék turistajelzés egyénileg történő – időkorlátozás nélküli – bejárását tűzte ki célul a túra résztvevői számára.

Kezdetben a „lokósok” által meghirdetett túramozgalomban csak a szakosztály tagjai vehettek részt. A teljesítők a Tapolca és a Tolvaj-hegy között 25 túraszakaszra felosztott 852 km-es teljes útvonal bejárásáért kéktúra jelvényt, 15 szakaszért pedig karjelvényt (emblémát) kaptak. Az útjelző táblán kék sávjelzést tartalmazó szabálytalan négyszögű jelvényt Vígh Tibor tervezte. A kibontakozó túramozgalom első teljesítője Horváth József volt, aki már a meghirdetés évében bejárta a teljes útvonalat, így ő vehette át elsőként az azóta ikonikussá vált zománc jelvényt, amely díjazás megjelenésében napjainkig alig változott.

1953 augusztusában a szakosztály Kéktúra Bizottsága – Bokody József összeállításában – megjelentette „Az Országos-kék túrák kézikönyve” füzetet, benne a teljesítés feltételeivel, szöveges leírással a 25 túra útvonaláról és a teljesítést igazoló túrajelentés mintájával. Az első teljesítőt többen is követték. 1953-ban 8 fő, közöttük Bokody József és dr. Vízkelety László is megkapta a kéktúra jelvényét.

A 1953. november 7-én és 8-án Dobogókőn megtartott II. Országos Vasutas Találkozó Szakbizottsága 13. számú határozatában meghirdette az Országos Kéktúra mozgalom beindítását a vasutas szakosztályok számára. Így 1954-ben a mozgalom már túlnőtt a szakosztály keretein, és lényegében országossá vált. 1954-ben összesen 24 fő fejezte be a meghirdetett kék útvonal bejárását, így közöttük 8 fő lokós tagként, további 16 fő pedig a többi vasutas egyesület tagjaként vehette át a kéktúra jelvényét.

1959-ben – Bokody József szerkesztésében és Sütő Nagy Attila összeállításában – új kéktúra füzet jelent meg a Vasutas Szakszervezet Sportosztálya kiadásában, ebbe már a bejárandó útvonalat bemutató térképvázlatok is kerültek. Közben megváltozott mindkét végpont, a Sümeg és a László tanya közötti távolság 881,9 kilométerre, a szint 23 920 méterre nőtt. E kiadványban a legfontosabb látnivalók – várak, templomok, kastélyok stb. – is ismertetésre kerültek. 1960-tól már más szakmák természetjárói is megszerezhették az Országos Kéktúra vasutas jelvényét. A túramozgalom követelményeit az első 10 évben mintegy félszázan teljesítették.

A kéktúrázás egyre népszerűbbé vált, egyre több nem vasutas szakosztály is kérelmezte, hogy bekapcsolódhassanak a mozgalomba. A Magyar Természetbarát Szövetség felkarolta az Országos Kéktúra mozgalmat és 1961-ben átvette a túra szervezését és irányítását. A Szövetség – Sütő Nagy Attila vezetésével – megalakította saját Kéktúra Bizottságát, új igazoló füzet és egy kissé módosított jelvény is készült. Az MTSZ által kiadott első kéktúrás jelvényt Völgyi Flórián, a Diósgyőri VTK turistája érdemelte ki. 1964-re a kéktúrázás oly népszerűvé vált, hogy az Állami Könyvterjesztő Vállalat kezdeményezésére „Az Országos Kék-túra útvonala mentén” címmel (Thuróczy Lajos szerkesztésében, színes nyomvonalvázlat-melléklettel) nagy példányszámú útikalauz jelent meg.

1976-ban az MTSZ Kéktúra Bizottsága kiadásában – ismételten Sütő Nagy Attila vezetése mellett – új kéktúrás igazolófüzet jelent meg, és ebben már az Országos Kéktúra végpontja Velem község határában lévő Szent Vid kápolna mellé került. Az így meghosszabbított útvonal (1083 km és 26 680 m szint) újból érinthette az osztrák–magyar határ közelében fekvő Kőszegi-hegységet, ahová még a háborút megelőző időkben vezetett. A szövetség létrehozta a kevesebb szakaszt és kilométert tartalmazó Úttörő Kéktúrát, amely ma hasonló kiírásban Gyermekkéktúra néven hivatott népszerűsíteni a természetjárást a legfiatalabbak körében.

1979. július 31. és október 14. között a Magyar Televízió tíztagú forgatócsoportja, Peták István szerkesztő és Rockenbauer Pál rendező irányításával, turistamód, azaz gyalog járta be az országos kék útvonalát. A stáb keletről nyugatra 77 nap alatt teljesítette a fordulatszámláló kerék által mért 1124 kilométert. Az út során forgatott nyersanyagból készült el a „Másfélmillió lépés Magyarországon” című 14 részes film, mely az egész magyar társadalmat megismertette az Országos Kéktúrával.

1988-ban jelent meg az újabb kéktúra igazolófüzet Légrády Márton és Miltényi Ferenc szerkesztésében. Ez esetben a keleti végpont változott, az útvonal kezdete a László tanyáról Hollóháza település központjába került. A következő igazoló füzet kiadásra 1996-ban került sor, ekkor Bozó András és Pálmai Vencel szerkesztésében jelent meg a kiadvány. A nyugati végpont a kilencvenes években került vissza az Írott-kőre, a Kőszegi-hegység legmagasabb pontjára. Az 1996-ban megjelent kéktúra igazolófüzetben az Országos Kéktúra útvonalának teljes hossza 1128,2 km-re nőtt, a túrákon teljesítendő szint pedig 32 ezer méter fölé emelkedett.

A "Másfélmillió lépés Magyarországon" forgatócsoportja 1986 második felében ismét útra kelt. Az akkori nyugati végpontból, Velemtől indulva 42 nap alatt 680 km-t gyalogolva jutottak el Szekszárdig. Elkészült az „...és még egymillió lépés” című második gyalogfilm, mely a dél-dunántúli régióval ismertette meg a nézőket. Az Országos Kéktúra sikere és népszerűsége felvetette további kéktúrák kiírását, létrehozását. 1989-ben megszületett a Dél-dunántúli Kéktúra (később Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra), majd 1996-ban az Alföldi Kéktúra. A három kéktúra útvonallal immár kialakult az ország turista-főútvonala, a több mint 2500 km hosszú Országos Kékkör.

A Vasutas Természetjárók Szövetsége 2000. május 13-án „Országos Kéktúra egy nap alatt” elnevezéssel országos rendezvényt szervezett a vasutas turista közösség számára, amelyen Rósa László főrendező koordinálásával 30 vasutas turista egyesület tagjai egy napon bejárták a kéktúra 52 szakaszra osztott teljes útvonalát.

A Lokomotív Turista Egyesület a túramozgalom megalapításának 50. évfordulója alkalmából 2002. november 9-én Országos Kéktúra emléktáblát helyezett el a hűvösvölgyi Gyermekvasút épületén.

A Magyar Természetjáró Szövetség 2011-ben az Országos Kéktúra 1961-ben történt átvételének 50. évfordulóját jubileumi Kéktúra vándorlással ünnepelte meg. Az OKT 50 vándorlás július 14-én indult Írott-kőről és augusztus 13-án fejeződött be Hollóházán. A Lokomotív Turista Egyesület az Országos Kéktúra megalapításának 60. évfordulója alkalmából 2012. május 11-én Hűvösvölgyben emléktáblát helyezett el dr. Vízkelety László, a Kéktúra mozgalom kezdeményezője emlékére.